1. rész - Kiraknak az utcára

Helló :) 

Ez az első olyan blogom amihez sok elszántság kellett és sokáig kellett a tartalmán gondolkodni. 

Nem akartam sablon szöveget írni, mert az nektek és nekem is unalmas lenne. 

Ez egy egyedi blog amin nem csak az 1D van meg dúl a szerelem, hanem visszatérnek régi ismerősök, s a balhék is! 

Na nem húzom tovább a szót, jó olvasást, Mindenkinek! 

Puszi, Directioner

Reggel 8-kor keltett az egyik nevelő, mert reggeli van. Azt még nem mondtam el, hogy hétvégén az árvaházban 8-kor kell kelni. Éppen kászálódtam ki az ágyból amikor Lola osont be a szobámba. Igen, 18 évesek vagy azon felüliek külön-külön szobába vannak még lányok is. Lola kezében volt két alma. Hmm. Imádom az almát. Egy héten 4-szer kapunk csak. Néha szoktunk lopkodni. 

- Des! - kezdte Lola - Ez isteni finom! 

Beleharaptam az almába még az ágyamban ülve, amikor nyitódott az ajtó. 

- Destiny, Lola mit csinálnak? - kérdezte Christin. 

- Átjött Destiny, hogy megbeszéljük mi a tanulnivaló hétfőre. - mondtam levegő után kapkodva. 

- Értettem. Lola, te menj vissza a szobádba Destiny te pedig öltözz fel a hétvégi ruhádba. 

A hétvégi ruha alatt azt értik, hogy egy cselédlányos szoknyás öltözetet kell viselni. Annyira nem szeretem. Főleg azt amikor Christin jól meghúzza azokat a hülye szárakat a ruha hátulján. Sokszor amikor még Christinnek jó kedve van akkor csinál egy baromira szoros és fájdalmas kontyot a fejem tetejére. 

Kivettem a szekrényemből a hétvégi ruhámat, majd kiterítettem az ágyamra. Mikor az ágyra pillantottam, megláttam az almát amit gyorsan kiraktam a folyosón lévő kukába, nehogy észre vegyék azt, hogy loptam. A lopást ha észre veszik akkor kiraknak az árva házból. Persze csak, ha elmúltál 18 éves. 

- Destiny. - kezdte a nevelőm, Christin - Menj teríts meg majd szedj mindenkinek reggeli ételt és szedjél magadnak is! Magadnak szedhetsz almás-diós müzlit!

- Köszönöm, Christin. - köszöntem meg illedelmesen. 

Nálunk ritka a jó étel. Inkább zsíros húsokat szoktak odarakni az asztalra vagy kenyeret teával vagy vízzel. Ez a reggeli. Furcsa, hogy végre ehetek müzlit. 

- Christin. - kezdtem, mikor eszembe jutott valami - Lola ehet velem müzlit? 

- Igen. - sóhajtott nevelőm, majd kiviharzott a szobámból. 

Behajtottam a selyem pizsamámat a szekrényembe majd gondosan beágyaztam és megindultam az étkező felé. Nagy gyerek zsivaj szűrődött ki a helységből. Ebből azt ítéltem meg, hogy most a kisebb idősek is velünk esznek. A 14 év alatti gyerekek reggel kilenckor szoktak enni. Ezért volt furcsa. Igaz hétvégenként néha velünk esznek, de ezt még meg kell szokni. 

Ahogy betipegtem az étkezőbe úgy mentem is át a konyhába, majd kivettem a tányérokat az evőeszközökkel és a poharakkal együtt a szekrényből. Mindenkinek megterítettem, majd kivittem az ételt. Mikor végeztem Lola értetlenül meredt rám. 

- Des! Pszt! - szólt nekem. 

- Igen Lola? 

- Miért nem adtál ételt? 

- Gyere velem a felnőttek étkezőjébe, ott van müzli. Reggel Christin mondta, hogy ehetünk azt. 

- Jujj. De jó. - csillant fel Lola szeme. 

Ahogy beértünk a felnőttek étkezőjébe, úgy támadtuk le a müzlis dobozt. Szedtünk jó nagy adaggal majd leültünk az asztalhoz. Elkezdtünk beszélgetni: 

- Des! - kezdte Lola - Mikor költözünk el, Londonba? 

- Lola. Nem tudom. De ha minden igaz, miután elintéztük az újságosnál a munkát és 3 hónapot már dolgoztunk... Irány London! - mondtam, mire Lolának felcsillantak a szemei. 

- Úristen, komolyan? - kérdezte két falat között Lola. 

- Igen. Most viszont menjünk vissza az étkezőbe és pakoljunk el. Utána megkérdezzük Christint, hogy mit csináljunk. 

Kimentünk a gyerekekhez, majd elpakoltunk és bementünk a konyhába. 

- Úúú. Azt figyeld Des. - mutatott a gáztűzhelyre Lola. 

- Igen? 

- Friss kakaó. 

- Vigyünk belőle. - mondtam, majd megfogtunk egy-egy poharat és megtöltöttük kakaóval. 

Kimentünk az udvarra a szokásos búvóhelyünkre, ahol mindig lopott ételt szoktunk elfogyasztani. Leültem a téglára, majd szürcsölni kezdtem a friss forró kakaót. Ekkor egy ablak nyílt ki, majd Lolával egy emberként fordultunk meg. 

- DESTINY, LOLA! - üvöltött az igazgató nő - AZONNAL GYERTEK FEL!!!

A szívem hevesebben kezdett verni, azt hittem, hogy ott rogyok össze. Lolával leraktuk a bögréket a téglára, majd rohantunk fel az értekező irodába. 

- Jó reggelt, Anne. - köszöntünk egyszerre Lolával. 

- Mit csináltak odalent, a bokrosnál? 

- Beszélgettünk, Anne... - mondta Lola. 

Néhány percig csendben kémlelt minket az igazgató nő, majd egyszer csak megszólalt. 

- Destiny, mi az ott a szájad szélén? - kérdezte kidülledő erekkel a halántékán. 

- Ömm... - kezdtem, de beletörtem saját szavamba. 

- Ugye nem... Az a ma reggeli friss kakaó. - mondta már, khm vagyis üvöltötte. - Elmúltatok 18 évesek!!! Takarodjatok az árvaházból és környékéről!!! Akit lopáson érünk azok nem maradnak itt egy percet sem!!! 

- Kérem ne... - mondtam sírva. 

- NINCS NEM!!! - mondta az igazgató nő. 

E szó hallatán, úgy éreztem, hogy a szívem összegyűrődik... 

Bementem a szobámba, majd szomorúan kipakoltam a szekrényemből a ruhákat. Beleraktam az elkopott sporttáskámba. Minden fontos cuccomat elpakoltam... És... Hát... Mehetünk az utcára... 

Délelőtt fél tizenkettő volt amikor elhagytuk az épületet Lolával. Mikor kiértünk az utcára elindultunk a közeli folyóhoz majd egy híd aljánál foglaltunk helyet. Ekkor ha jól láttam Niall Horan és Harry Styles közeledtek felénk....................

2 komi és jön a 2. rész :) 

Puszi, Directioner